Rólam

Kövecses Petra vagyok.
Lassan 2 éve foglalkozom Zumba® oktatással mind felnőttek mind pedig gyermekek számra.Nálam szerelem volt első kipróbálásra:) 9évig népitáncoltam, 9 évig versenytáncoltam, illetve pár évig a balett is jelentős része volt az életemnek,majd sajnos az intenzív versenytánctól a jogi egyetem miatt meg kellett válnom,mert nem tudtam rendszeresen edzésekre és versenyekre járni.Sokáig kerestem valamit,ami tudja pótolni azt az űrt,amit a tánc hiánya okozott bennem,és akkor csöppent az életembe a Zumba®. Elmentem egy órára és akkor éreztem újra,hogy ez az én utam,szerelembe is estem azonnal!:)A zene,a tánc,a latin ritmus újra magával ragadott és végre önfeledtnek éreztem újra magam. Azóta a napjaim szerves része lett,fantasztikus változásokon mentem keresztül általa. Az tesz a legboldogabbá,hogy látom a sok hálás, csillogó tekintetet és azt a mérhetetlen szeretetet,amit a vendégeimtől kapok.A zene és a tánc együttes hatása mindenkire egyfajta terápiaként hat,nagyon sokan a szemem előtt nyíltak ki,és alkalomról-alkalomra egyre önfeledtebbek és magabiztosabbak lettek.Ugyanilyen pozitív változásokat láttam problémásabb gyermekeknél is. Bezárkózott,szülőhöz túlzottan ragaszkodó,pityergő óvodás gyermekek kb. a 3. alkalom után minden korábbi gátlásukat levetkőzve mosolyogva táncolják végig az órát. Számomra ennél nagyobb ajándék nem is kell.:)))
Nagyon hálás vagyok,hogy ezt csinálhatom,egyrészt mert az életem a tánc,másrészt pedig mert nagyon-nagyon szeretem az embereket,gyerekeket és velük foglalkozni számomra: ajándék!:)BOLDOG vagyok,hogy a tánc és zene iránti szeretetemet/szenvedélyemet, a Zumbán®,mint "csatornán" keresztül át tudom adni a vendégeimnek!:)

Elérhetőség

Zumba® Petrával
facebook: Zumba Petrával
https://petrakvecses.zumba.com/l
zumbapetraval@gmail.com